Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozásának érdekében ún. sütiket használ.
Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola

Határtalanul program


Erdély 2022-23-as tanév



Április 18-án a kora reggel, hajnal 5 órakor indultuk útra Romániába. Hosszú út és sok program állt előttünk kirándulásunk első napján. A határátlépés után első programunk Nagyváradon volt. Sétát tettünk a belvárosban, ahol megcsodáltuk a szecessziós építészet emlékeit és a Szigligeti Ede Színházat. Megcsodáltuk a város folyóját, a Sebes-Köröst. A székesegyházban Szent Lászlóról énekeltünk, mivel ének-zene tagozatos diákok is utaztak a csoporttal. Győrbe Nagyváradról kerül a Szent László herma, így most Nagyváradon csak a másolatát őrzik. Érdekes volt, hogy megtekinthettük. Végezetül a várba is bementünk. Utunkat folytatva fotószünetet tartottunk a történelmi Erdély határán, a Király-hágón, majd a bánffyhunyadi templomnál álltunk meg. Este értünk a szállásunkra Kalotaszentkirályon. Vacsora előtt még felkerestük a faluban lévő Ady emlékművet. Versmondással és koszorúzással emlékeztünk a költőre.
Április 19-én is korán keltünk, hogy a tervezett sok program beleférjen a napba. Reggeli után a jósikafalvi víztározóhoz mentünk. Megtudtuk, hogy egy falut árasztottak el vízzel, így alakították ki a tározót. Arról is hallhattunk, hogy egy közeli szorosban vesztette életét a szabadságharcban Vasvári Pál. Ezután Körösfőre mentünk, ahol a református templomot tekintettük meg az írásos kézimunkákkal és a Rákóczi szőnyeggel. A délután az almásgalgói Sárkányok kertjében, a nem mindennapi kőalakzatok között tett túrával telt. Nagyon tetszett a gyerekeknek.
Április 20-án Kolozsváron kezdtük a programunkat. Mátyás király szülőházát, a Méhfi-házat kívülről tekintettük meg, majd a Szent Mihály templomhoz mentünk. Tanulmányoztuk Mátyás király szobrát, az idegenvezetőtől sok érdekeset megtudtunk róla. Ezután belülről is megnéztük Erdély második legnagyobb templomát. A Házsongárdi temetőben tett séta során több híres ember sírját is meglátogattuk, például Dzsida Jenőét, Kós Károlyét. Tovább utaztunk Tordára, ahol a sóbányát látogattunk meg. Lenyűgöző látvány volt! Busszal a tordai hasadékhoz is elmentünk, a keletkezéséről felidéztük a Szent László mondát. Utolsó programunk Torockó meglátogatása volt. Sétáltunk a világörökségi címre pályázó faluban, majd a múzeumot is megtekintettük. A hosszú nap után fáradtan, de jókedvűen ültünk vacsorához.
Utolsó napunkon, április 21-én a hosszú út miatt már kevesebb program várt ránk. A Belényesi-medencében utaztunk, majd rövid megállót tettünk a magyarremetei Árpád-kori templomnál. Belényes igazi szórványtelepülés, itt nincs magyar nyelvű oktatás. A kiskohi medvebarlang felé utazva láthattuk az Istenek havasát, vagyis a Nagy Bihar csúcsát. A cseppkőbarlang megtekintése volt az utolsó programunk, majd hazafelé vettük az irányt. Este 8 után értünk Győrbe.
 





 

Határtalanul program

2017-18-as tanév - Kirándulás Erdélybe

Szeptember13-án indultunk Győrből. Odaúton versösszeállítás hangzott el Arany műveiből. A határt átlépve Nagyszalontán Arany János emléke előtt tisztelegtünk. (Emlékház, Csonka torony, szobor). Az egyes helyszíneknek a diákok közül volt mindig gazdája, akik a társainak tartottak előadást. Kora délután érkeztünk Nagyváradra, ahol először a szállásunkat foglaltuk el. Ezután a Góbé csárda tulajdonosa kalauzolt minket a várba. Este a Szent László Líceum tanárnője kísért bennünket a belvárosi sétánkon (szecessziós építészet, Ady nagyváradi évei). Csütörtökön a délelőtt a székesegyházat tekintettük meg, benne a hermát, énekléssel is tisztelegtünk Szent László emléke előtt. Az iskolában a kisebbségi oktatás lehetőségeiről és nehézségeiről hallottunk. Ebéd után elindultunk Kolozsvár felé.

Mezőtelegden a Szent László freskó miatt álltunk meg a református templomnál. Réven a népi fazekasmesterséggel ismerkedtünk egy bemutató erejéig. Megfigyelhettük a korongozást, megismertük az égetés technikáját és a jellegzetes révi fehérkerámiát. Bánffyhunyadon és Kőrösfőn is megálltunk, ahol a famennyezetes, írásos hímzésekkel gazdagon díszített református templomokat tekintettük meg. Estére értünk a kolozsvári szállásunkra. Kolozsváron a Szent Mihály templom mögötti Mátyás-szobornál mondákat hallgattunk Mátyás királyról, majd a templom megtekintése után a szülőházát is felkerestük. A Farkas utcai református templom előtt megtekintettük a Kolozsvári testvérek híres alkotásának másolatát és persze a templomot is felkerestük. Nagy sétát tettünk a Házsongárdi temetőben. Szabadprogramot is biztosítottunk a belvárosban a gyerekeknek. Pénteket teljes egészében Kolozsváron töltöttük, csak este foglaltuk elújabb szálláshelyünket Aranyosgyéresen. Szombaton a tordai sóbányát kerestük fel délelőtt, délután a hasadékban túráztunk. Itt hallgattuk meg a diákjaink mondagyűjteményét a lovagkirályról. Vasárnap torockói séta, majd Vajdahunyad és Déva vára megtekintése után indultunk haza.
Az egész útvonal során érvényesült a tervezett tematika: népművészeti örökségünk nyomában jártunk. Népmondák (folklór) Szent László királyról: Nagyvárad, Mezőtelegd, Torda; Mátyás királyról: Kolozsvár, Vajdahunyad. Népi építészet és díszítőművészet: Torockó, Bánffyhunyad és Körösfő templomai. Népi fazekasművészet: révi fazekasság.

Iskolánk 45 diákja vehetett részt tanulmányi kiránduláson a romániai Partium és Erdély területén. Legtöbbjük első alkalommal látogatott erre a vidékre, s szerzett első kézből tapasztalatokat a határon túl elő magyarokkal és a történelmi Magyarországgal kapcsolatban. Az öt nap alatt nagyon sok és változatos programban volt részük. A tananyag és az életkori sajátosságok figyelembevételével ezt mi magunk állítottuk össze. A diákok és szüleik visszajelzése egyaránt nagyon pozitív volt. Örülünk, hogy az Arany János Emlékévhez is tudtunk kapcsolódni, ez bizonyára maradandó élmény marad a résztvevőkben, többet ad bármilyen jól sikerült tanóránál. Mint ahogy az is, hogy Szent László tiszteletére énekelhettek a nagyváradi székesegyházban. Jól sikerült a Szent László Katolikus Iskolaközpontban tett látogatásunk is: érdeklődve hallgattuk a helyi diákéletről szóló beszámolót, s jó volt látni a gyerekek egymás iránti érdeklődését.
Fontosnak és igen hasznosnak látjuk a Határtalanul program nyújtotta lehetőséget, s szeretnénk minden évben élni vele, hogy hetedikes diákjaink részt vehessenek a történelmi Magyarország valamely területére vezető utazáson.
 

2018-19-es tanév - Kirándulás Szlovákiába

Március 29-én a kora reggeli órákban indultunk Győrből Szlovákiába. Első megállónk Nagysallónál volt, ahol az itt zajlott ütközet emlékhelyét tekintettük meg. Énekeltünk, felidéztük a tavaszi hadjárat jelentőségét, s koszorút helyeztünk el az emlékműnél. Selmecbánya volt következő állomásunk. Bányászsíremlékeknél tisztelegtünk a temetőben, sétát tettünk a városban, s meglátogattunk egy bányamúzeumot is. Petőfi és Mikszáth egykori iskolája előtt is megálltunk, hogy az iskolában tanultak megelevenedjenek tanulói beszámoló által. Zólyom vára kapcsán Balassi Bálintról emlékeztünk meg, valamint megfigyeltük a várkastély építészeti sajátosságait. Napi programunkat Körmöcbányán fejeztük be, ahol a Szent Katalin templomot és a pénzverde múzeumot látogattuk meg. Felidéztük Károly Róbert kapcsán a bányabérről és a liliomos aranyforintról tanultakat. Szálláshelyünk Berzétén volt.

Március 30-án a programunk lőcsei városnézéssel kezdődött: a gótikus jegyeket kívül-belül megcsodáltuk a Szent Jakab templomon. A városháza árkádos, erkélyes épületében gyönyörködve Mikszáth A fekete város című regénye kapcsán a szepességi szászok polgárosodásáról beszélgettünk. Nem maradhatott el a szégyenketrecnél készült fotó sem. Győriek lévén a Győrben raboskodó, Jókai által regénybe írt „lőcsei fehér asszony” történetéről is szót ejtettünk. Utunkat Késmárkon folytattuk, ahol a régi evangélikus fatemplomot, és az újabbat is meglátogattuk, ahol Thököly Imre nyugszik. Énekeltünk, és koszorút helyeztünk el a szarkofágján. Felső-magyarországi Fejedelmeségéről, a bujdosókról, és az újratemetéséről idéztük fel a történelemből tanultakat, s bővítettük is az ismereteket. Poprád és a Magas-Tátra felé vettük az irányt. Igazi téli hangulat fogadott bennünket, még működött az ótátrafüredi jégtemplom és a jégszobor-kiállítás is. A Nagytarpataki vízesést is szerettük volna felkeresni, de olyan jeges, csúszós volt az út, hogy vissza kellett fordulnunk. A Csorba-tónál tettünk egy sétát. Szálláshelyünk Berzétén volt.

Harmadik napon rozsnyói városnézéssel kezdtük a programot. A bányászvárosban a reneszánsz őrtornyot, Fekete Sas Szállót és a Kamaraház támpilléres középkori épületét tekintettük meg, amely. II. Rákóczi Ferenc egyik pénzverőháza volt. Betléren az Andrássy-kastély parkjában tett séta után a kastélyt helyi idegenvezetővel látogattuk meg. Ezután az Andrássy-mauzóleumot kerestük fel. Délután a Szádelő-völgyben túráztunk. Szállásunk Kassabélán volt. Este, vacsora után vidám vetélkedőt rendeztünk a gyerekeknek, ahol komoly, kreativitás igénylő és vicces feladatok szórakoztatták a résztvevőket és a zsűrit.
Utolsó napunk programja Kassához kapcsolódott. Felkerestük a Rákóczi-házat és a Szent Erzsébet templomot. Történelmi jelentőségét felidézve a „nagyságos fejedelem” emléke előtt kuruc kori énekekkel és koszorúzással tisztelegtünk. Rövid látogatást tettünk a Márai-iskolában. Kora délután indultunk hazafelé, s az egész délután buszon töltve este érkeztünk Győrbe.


 Kapcsolódó anyagok
Dokumentumok
Képek

Fotógaléria